Határaink...

Zsámbékon lakom - Mányon dolgozom

Minden nap, akár többször is átlépem a megyehatárt;

Pest megye - Fejér megye; oda - vissza számtalanszor...

Ez a folyamatos jövés - menés elgondolkoztatott engem.

Úgy érzem, hogy minden nap keresgéljük, feszegetjük határainkat;

nem csak fizikailag, hanem szellemi, lelki értelemben is...

Ebben a kis bejegyzésben erről szeretnék gondolkodni, írogatni...

Ezt a témát, gondolatmenetet hívatottak támogatni a következő képek is,

amelyek (1 kivételével) Zsámbék és Mány közötti határban készültek.

Gondolkodjunk együtt; talán segít az év végi számvetésben is...

Hajnali derengés - A reggeli misére menet.

Mint ahogy ez a látkép, az életünk is ilyen sokrétegű és színes.

Nyitott szem, figyelmes szív, folyamatos keresés, befogadó hozzáállás.

Jelen vagyok az életem, napjaim minden rétegében, tudatosan megélve azt,

vagy csak bizonyos dolgokra koncentrálok, a többi mellékesen elsikkad?

Gyorsan terjednek a hírek...

Óriási madárcsapat, megálltam, elcsodálkoztam;

csivitelés, nagy hangzavar, dinamikus mozgás, gyorsaság.

Vajon én milyen módon beszélek az emberekről?

Hogyan kezelem az információkat?

Az igazat mondom, vagy ferdítek, pletykálok?

Szavakkal lehet ölni és gyógyítani is!

Hófödte szántóföld és vetés.

A hó hasznos dolog és még csodálatosan szép is.

Befedi puha takaróval a tájat; óvja-védi, majd olvadáskor vizet ad.

Az igaz szeretet is ilyen - sok nehézséget befed, eltakar, gyógyít...

Életem napjaiban elköteleződöm a szeretet mellett?

Gondolataimmal, szavaimmal, tetteimmel mit kezdek?

Az életet, vagy a halált munkálom, támogatom?

Sebeket gyógyítok, vagy szaporítok?

Tűzben égő csipkebokor.

Könnyen azt mondhatja korunk realista embere,

hogy ma már nincsenek csodák, az az idő lejárt.

Ma már nem ilyen "nyílt lapokkal játszik" az Isten.

Mózes is rohanhatott volna vízért, és olthatott volna gyorsan tűzet...

De nem így történt, ő meglátta benne az Isten jelenlétét és leborult!

Ma is köztünk van az Úr, ad ma is csodákat!

Észre veszem a körülöttem lévő hétköznapi csodákat?

Vagy mindent meg akarok racionálisan magyarázni?

Engedek teret az Istennek az életemben?

Vagy mindent én akarok megtervezni és bebiztosítani?

Fehéren és Feketén...

Minden sötét, vagy világos, vagy egyszínűen szürke...
Sokszor ilyenek a hétköznapjaink, gondolataink és érzéseink is.
Hajlamosak vagyunk, hogy erőt vegyen rajtunk a fásultság, pesszimizmus.
Könnyen végletesen, vagy borúlátó módon szemléljük a világot.

Tényleg van sok probléma; de valóban nincs semmi szín, öröm az életemben?
Komolyan gondolom, hogy ha keresnék, erre állna rá a szemem, gondolatom,
akkor nem találnék rengeteg örömteli, szép, reményteljes dolgot, eseményt és embert?
Jobb vagy könnyebb lesz az életem, ha mindent a negatívumok felől nézek?
Nem gondolnám! Akkor talán próbáljam meg a másik oldalt, a pozitív hozzáállást...

Ködbe vész az út...

Nemcsak a közlekedésben, hanem a hétköznapi döntéseinkben is
sokszor nem látjuk az út folytatását, kimenetelét, végét...
Könnyen elvesztjük a reményt, feladjuk a küzdelmet, letesszük a lantot.

Pedig problémák, nehézségek lesznek egészen a halálunkig.
"Ember küzdve küzd és bízva bízzál!"

Mindent meg akarok tervezni jó előre és csak magamra számítok?
Mindenki irányába bizalmatlan vagyok, még az Isten felé is?
Próbálom elengedni a saját akaratomat és az Úrra figyelni?
Vagy tudok bízni az Isten gondviselésében, az emberekben és magamban?
Merek és tudok segítséget kérni és másokra ráhagyatkozni?

Csak szépen sorban...

Én nem vagyok tucatember, hogy beálljak a sorba!
Nem vagyok én döglött hal, amely úszik az árral!
Egysíkú, monoton és unalmas ez az egyöntetűség;
ugyanakkor szép is és csendben a rendről beszél.
A szabályok és korlátok nemcsak lehatárolnak,
hanem üdvösen megadják az életünk keretét.
Édes iga, amely azon belül határtalan szabadságot ad...

Miért lázadok minden behatárolás, rend ellen?
Tényleg jobb volna ha nem volnának szabályok,
mindenki azt csinálhatna, amit akar, érez, gondol?
Adtam már valaha hálát a korlátaimért,
és az Isten alkotta csodálatos rendért?

A földre új nap érkezik...

A hajnal az egy csodálatos dolog;
új napra virradunk a sötétség után,

ismét újabb lehetőséggel indulhatunk,

lendületet vehetünk a pihenés után,
a következő órákban valamit jobban alakíthatunk;
és a tetejében gyönyörű szép is...

Milyen nagy áldás, hogy kapunk lehetőséget az Istentől
és adhatunk esélyt egymásnak is a méltóbb folytatásra.

Hálás vagyok az új napért, új lehetőségért?
Próbálok élni a kiengesztelődés alkalmaival?
Nem én magam vagyok a gátja a fejlődésnek,
áldásnak, reménynek, békének, szeretetnek,
az életszentség útján való előrehaladásnak?

---:---

A Szentháromság Egy Isten adja nekünk bőven
kegyelmét, szeretetét, békéjét, áldását
az elkövetkező 2013-as esztendőben is!

Ünnepi fények

A Karácsony szent napjaiban számomra

a csodálatos fények a leggyönyörűbbek.

Telve a lakás gyertyákkal, égőkkel

és a szemek is tisztábban ragyognak...

A Mány-i templom karácsonyi díszbe öltözve.

Kicsiny, bensőséges, szép, hívogató...

A Mány-i Betlehem a templom Jézus Szíve oltáránál. Minden ragyog!

Letérdelünk, imádkozunk és talán bennünk is fényesebb lesz valami...

Karácsonyi nagymise, amikor még a hívek is fénylőn tündökölnek...

A kisgyermekként közénk jött Megváltó lenyűgöz minket!

A Zugligeti Szent Család templom, ahol felnőttem.

A szívem csücske, többek között ezért a csodáért...

A Zugliget-i Betlehem a régen várt díszítésekkel.

 A figurák, díszek évek óta ugyanazok;

azt remélem közben mi fejlődünk, 

közelebb kerülünk az Istenhez...

Ilyenkor még a parketta is olyan tündöklően ragyog,

mintha mesebeli tükör volna...

"Az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék..."

Áldott, szép Karácsonyt kívánok (még egyszer)!

Pro Vobis Ünnep

2012. december 20., csütörtök délelőtt,

az utolsó munkanap az ünnepek előtt

a Mány-i Pro Vobis Műhelyben,

ahol túlnyomóan csökkent munkaképességű

emberek dolgoznak fantasztikus hangulatban és közegben.

Ezen a napon egy kis karácsonyi ünnepséget tartottunk,

a dolgozók, a támogatók és a vendégek részvételével.

A templomban egy rövid imádsággal kezdtük az együttlétünket.

Főnöki évértékeléssel és rövid beszéddel folytatódott az összejövetel a műhelyben.

 

Utána közösen, hangszeres kísérettel, szép karácsonyi énekeket énekeltünk.

Egy kis ünnepi előadás is előkerült, a (túlnyomóan) hölgyek jóvoltából.

A zenélés egy rövid praem.-papi fuvola-duóval folytatódott.

Az evés-ivás előtt még volt néhány kedves, megható történet és pantomim.

Az alkalom elmaradhatatlan színfoltja, a mi kedves-bolondos Emíliánk.

 

Az ünnepséget a nagy érdeklődésnek örvendő vidám, műhelyes életképes vetítés zárta.

Isten éltesse a Mány-i Pro Vobis Műhely

minden dolgozóját, vezetőjét és támogatóját!

Adjon az Úr munkában, lehetőségekben,

erőben, egészségben és kegyelemben gazdag,

Istentől megáldott Új Esztendőt!

Christmas 2012

Áldott, Békességes Karácsonyt

és Gazdag, Örömteli Új Évet kívánok!

I wish You a Blessed, Merry Christmas

and Happy New Year Rich in Grace!

 

Parish Church and Cemetery of Mány, 2012.

Zsámbéki fények

Felkél a hajnal - a földre új nap érkezik.

"Leborulok Uram, a Te szentélyed előtt."

Még az orgona is mosolyogva ébred.

"Oh, mily félelemmel tiszteljük ezt a helyet."

Keresztbe nem hatol a fény!!!???

"Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged."

Szent Norbert atyánk - fényesség a te köntösöd.

"Uram, szeretem a Te házad ékességét."

Körülölel a fény és a természet zöldje.

Madison

A wisconsini élményeim közül már csak egy említésre méltó maradt ki,

amiről még nem szóltam és amiről nem hallgathatok.

Májusban a Kanadába utazásom előtt volt szerencsém eljutni a Wisconsin

állam központjába, a csodálatos fekvésű és szépséges Madison-ba.

A lenyűgöző szépségű államháza Madison közepén.

Ez a város fő látványossága és nem véletlenül.

Az épület kb. 100 éves és tényleg gyönyörű, főleg belül.

Akkor is igen sok millió dollárba került az építése,

nem sajnálták belőle az anyagot, de megérte.

Ahogy már a külső képen is látszott, az épületnek 4 szárnya van, a 4 égtáj felé.

A szárnyak találkozásánál, középen, a kupola alatt van egy óriási terem,

ez a legékesebb és leginkább lélegzetelállító része a központnak.

Szavakat nem találtam, amikor ott álltam a kupola alatt.

Tényleg mintha egy csodás templomban lennék.

Minden ponton jelképek, díszek, arany, mozaik, oszlopfők...

Ha pedig felfele tekint az ember, akkor meg olyan mintha Rómában lenne az ember.

(Na azért ez persze egy kis túlzás, meg ez nem is szakrális tér...)

Csak később jöttem rá, hogy miért voltam annyira odáig:

Hát ember, Amerikában vagyunk, nem Európában!

Ennek az országnak nincs túl nagy múltja, régi épületei.

Inkább a modern, az új, a beton, a fém és az üveg dominál...

Ezért volt olyan jóleső érzésem egy ilyen régi stílusú,

csodálatos, karakteres és szépen kivitelezett épületben.

A szárnyak terei is magukért beszélnek: folyosók, boltozatok, termek, lépcsőházak...

Az utolsó korlát, dísz, oszlopfő és szoborka is teljesen kidolgozott, igényesen szép.

Ez az egyik kedvenc belső képem, a kupola mellett: olyan harmonikus, elegáns, letisztult.

Remélem nem veszitek tőlem rossz néven ezt a lelkes "ömlengést"...

Ezt igazából látni kellene; a képek nem biztos, hogy átadják a kívánt hatást.

Még egy utolsó kép a kupoláról, a fölső teraszról.

Arról a pontról nagyon jól lehet látni az egész belvárost,

főleg mert ott nincsenek igazán nagy épületek, felhőkarcolók.

És persze magam fölé tekintve jól lehet látni a kupola kidolgozott részeit.

Nekem különösen tetszettek a fehér faragott díszek, oszlopok, szobrok.

Egy szín, de mégis hihetetlen gazdagság, szépség, sokszínűség...

A teraszról természetesen alaposan körbefényképeztem.

Ezt a képet emelném itten ki, amin több Madison-i jellemző is látható.

Egyenes, elvágólag szerkesztett utak; belátható magasságú házak, irodaépületek;

sok park, zöldterület, kertvárosi rész; csodás templomok és városi épületek;

és legfőképpen a több tó jelenléte. Madison központja ugyanis 2 tó között fekszik.

Nagyon szép látvány, friss levegő, bő vízforrás, sok kikapcsolódási és sportlehetőség...

A szép épületeken kívül még egy program vonzza a környék lakóit és a turistákat.

Ez pedig az óriási, változatos, hagyományos piac (szerda, szombat) az államháza körüli téren.

Ahogy szokás, itt is mindent lehet kapni: zöldség, gyümölcs, édesség, pékárú,

virág, gyógynövény, méz, ruházat, kézműves dolgok, bútor...

Bár nekem van egy kis tömegiszonyom, de mégis jó volt látni

ezt az egészséges nyüzsgést, zsibvásárt, alkudozást, piacolást...

Egy dolog volt, ami nagyon meglepett és kiváltotta a nagyrabecsülésemet.

A piacon, a sátrak, ernyők melletti gyalogos járdán, nézelődés közben,

mindenki egy irányban halad, az óramutató járásával ellentétben.

Én automatikusan indultam volna a másik irányba,

de nem lehetett szembe menni a rendezett tömeggel.

Senki nem ment összevissza, az ellenkező irányba;

mindenki ugyanúgy, békésen, nyugodtan, kényszer nélkül...

Ezt először nem is értettem, majd egészen ámulatba ejtett!

Ilyennel Magyarországon még próbálkozni sem érdemes...

A piachoz sok érdekesség és kulturális program is kapcsolódik.

Érthető, ha van ember, van érdeklődés, akkor megnövekszik a kínálat is.

Vannak utcazenészek, mutatványosok, cirkusz, meg persze kiállítások és koncertek.

Mi egy templomba mentünk be egy néhány percre, ahol éppen egy koncert volt.

A templomban viszonylag sokan voltak és érdeklődve hallgatták az előadást.

A zene ismerős, klasszikus muzsika volt (talán barokk), de a felállás igen érdekes.

Hegedű, cselló, szoprán szólista (idáig rendben), basszusgitár és vödör-dob (???).

Meg kell hagyni így már kicsit érdekesebb, szokatlanabb volt a koncert;

megmondom őszintén, lehet hogy maradi vagyok, de nem bírtam sokáig bent maradni...

Végezetül egy érdekes szépségről szeretnék néhány mondatot írni.

Amerikában minden állam olyan, mint egy Európai ország (néha még nagyobb is).

A politikai rendszer is közel azonos, mintha egy külön ország lenne.

Minden államnak van külön parlamentje, itt ez az államháza (lásd feljebb);

minden államnak van külön képviselői és saját teljes apparátusa.

Az egyes államok élén a kormányzó áll, mint nálunk a köztársasági elnök.

A kormányzó, az USA elnökéhez hasonlóan, egy reprezentatív, hivatalos

épületben, palotában lakik, mint az elnök a washingtoni Fehér Házban.

A befejező kép tehát a wisconsini kormányzósági épületet ábrázolja.

Szép, dekoratív épület; csodálatos, gondozott park; szökőkút, díszek

és a ház túloldalán pár 10 méterre terül el a tó békés tükre.

Hát igen, élni tudni kell; de persze az adottságok nagyon fontosak.

Ezzel a bejegyzéssel a wisconsini élménybeszámolót befejezettnek tekintem.

Azért nagyon nem kell megijedni, még bőven van miről mesélnem.

A Kaliforniai és a Kanadai élmények majd sorban, lassan jönnek.

Kérek türelmet, mert most már nincs olyan sok időm ezzel foglalkozni,

de azt megígérem, hogy nem felejtem el egészen a blogot...

See you soon! Bis bald! Folyt köv!

Mány

Akár hiszitek, akár nem, plébános lettem!

A rendfőnökünk ajánlására a székesfehérvári megyéspüspök

2012. szeptember 1.-i hatállyal Mány község

adminisztrátorává (kvázi plébánosává) nevezett ki.

Nagy öröm, nagy felelősség, nagy lehetőség, nagy kihívás...

Istenben és a közösségben bízva kezdem a szolgálatot!

Előző vasárnap (szept. 2.) Márton atyával közösen mutattuk be a Szentmisét.

Ez volt az Ő leköszönő és az én beköszönő misém, mint plébános.

Sokan együtt ünnepeltünk, nagyon szép, bensőséges liturgia volt.

Kis templom, kicsi község (kb 2500 lélek), de nagy szívvel és befogadó kedvességgel.

A sváb őslakósok mellett, sok fiatal család költözött ki ide Budapestről.

A Szentmisén minden generáció képviselteti magát. Csodálatos színesség...

A mise végén Márton atya a templomkulcsok átnyújtásával jelképesen átadta nekem a szolgálatot.

Ettől még nem felejtjük el Őt és a sok éves áldozatos, szeretetteljes munkáját;

nem engedjük el Őt teljesen, együtt leszünk az imádságban és a nagy ünnepeken.

Én pedig a zsámbéki plébánián lakva mindennapos rendi közösségben maradok vele.

A liturgia után a templomkertben folytatódott az ünneplés.

Volt alkalom beszélgetni, köszönteni és persze enni-inni.

Az alkalom különleges ajándéka a képen látható csodás torta volt.

A hatalmas csokitorta tetején a templomunk homlokzatának pontos

mása volt elkészítve finom, színes marcipánból.

Először nem is akaródzott ebbe a mesterműbe belevágnom,

de a gyerekek várakozó, éhes tekintetét nézve vállaltam a feladatot.

Még sok ilyen áldott napért fohászkodom az Úrhoz!

Isten áldjon, őrizzen és védjen bennünket!

(fotók: Kristek András)