Az új évben már nem másnaposan, hanem harmadnaposan (tehát január 3-án, kedden) egy csodálatos napot töltöttünk Ted Antry premontrei atyával (közösségünk jól ismert egyénisége, barátja) ebben a különleges és történelmileg is jelentős városban. Ft. Ted nagyon kedves vezetőm volt az elég hosszú (kb 6 órás) sétánk során: türelmesen válaszolgatott minden kérdésemre (mint a kisgyerek, akinek minden új: miért? hány? hogyan? ki?); megállt és várt, amikor éppen valami csiklandozta a fényképezőgépemet; az előzőleg felmért érdeklődési körömhöz igazította a körséta útvonalát és állomásait; nem is beszélve a pazar ebédmeghívásról...
Szóval teljesen el voltam kényeztetve (minden érzékszervnek jutott bőven feldolgoznivaló) a különleges nap folyamán!
Az első képen a főutca látható a végében a gyönyörű Városházával, mellette pedig a belváros felhőkarcolói magasodnak (ezek most már nem is számítanak nagynak).
A második fényképen a hatalmas Szent Péter és Pál katedrális található, amely eltörpül, jelentéktelennek tűnik a környezetében lévő magas és modern épületek mellett (ez a kontraszt NY-ban még látványosabb).
A kép jobb oldalán pedig ismét a Városháza fehér épülete látható.
A Városháza; Plusz egy érdekesség, amely nekem megdöbbentő volt: betlehem - felhőkarcolók, január - virágzó fa (az ellentétek vonzásában - mint oly sok helyen és formában...).
Egy kis földrajz: Philadelphia Amerika keleti partjánál fekszik Washington és New York között (W - 3 óra autóval; NY - 2 óra autóval); jelentős oktatási és kulturális központ, történelmi helyszín. Pennsylvania állam legnagyobb városa; lakossága kb 1,5 millió. A várost köznyelven, kedvesen Philly-ként szokták becézni. A városon két nagy folyó halad keresztül (a Delaware folyó és a Schuylkill folyó - indián elnevezések), amelyek aztán a város peremén találkoznak.
Történelmi jelentősége: Philadelphia egy elég régi, de megtervezett város, amelyet 1682-ben alapítottak; a neve testvéri szeretetet jelent. Philadelphia az amerikai függetlenségi háború
alatt (1775-83) a függetlenségi mozgalom egy jelentős központja volt.
Itt alkották (és írták alá) a Függetlenségi Nyilatkozatot és az amerikai
Alkotmányt; a városban található
az Independence Hall (ezen események fő helyszíne). A város Washington, D.C. előtt (1790-1800) az Egyesült Államok fővárosa volt. A város ékessége a Liberty Bell, amely az amerikai szabadság, függetlenség és egység egyik fő szimbóluma.
Bal - Independence Hall: Ebben az épületben írták a Függetlenségi nyilatkozatot és az Alkotmányt, itt ülésezett 10 éven keresztül a kongresszus és üzemelt a bíróság.
Jobb - Liberty Bell: a szabadság szimbóluma, a State House tornyában lakott 1753-tól, harcba szólított a szabadságért és békét hirdetett, a harang 1846-ban elrepedt, de üzenetét még ma is, hang nélkül is hirdeti...
A bal oldali képen látható terem volt az amerikai történelmet meghatározó dokumentumok kidolgozásának és elfogadásának a helye; A jobb oldali teremben pedig a szenátus (vagy a mi történelmünk szerinti megnevezés - felsőház) ülésezett a fent említett 10 évben. (Mindkettő az Independence Hall-ban található.)
Bal: President's House Site - G. Washington és J. Adams építette és használta ezt az irodát azalatt, amíg az államok vezetése ebben a városban működött; ma csak egy kültéri múzeum, sok képpel, kevés fallal...
A város tele van stílusos épületekkel, szép és tágas terekkel, rendezett parkokkal és széles utakkal...
Jobb: B. Franklin Nacional Memorial (bal oldalon, közelebb); Museum of Art (jobb oldalon, távolabb).
Kicsit azt éreztem ebben a városban sétálva, hogy ezek az helyek, terek, tárgyak fontosak nekik, értékelik és vigyáznak rá. Olyan hangulatot idézett bennem, mint amikor a nagyszüleim lakásában kíváncsian sétáltam körbe - sok ódon, lassuló emlék keveredik a jelen újdonságával, lendületével. Vele és nélküle...
A Liberty Bell kicsit hasonló szimbólum számukra, mint a Szent Korona a magyaroknak; a város pedig olyan, mint nekünk Székesfehérvár; az ország, az egység egyik alapköve...
A "Bal - Liberty Bell" főleg akkor stimmel, ha a monitornak háttal állva nézzük, bízva abban, hogy talán a falra vetít... :)))
VálaszTörlésKöszönöm a figyelmeztetést, javítom...
VálaszTörlés