2012. március 19., hétfő

Archmere

Ezt a bejegyzést Bárdy Péter igazgató úrnak és a kollégáknak ajánlom!

A téli szüneti látogatásom egyik kimaradt állomása következik most.
Philadelphiától nem messze található egy premontrei középiskola.
A neve: Archmere Academy
Csodálatos környezet, komoly tradíció, pazar felszereltség, jó hírnév övezi.
Az iskolát 1932-ben alapította a rend és azóta folyamatosan fejlődik.


Ezt a régi, mediterrán jellegű épületet és a területet vette meg a rend egy 12 gyerekes családtól.
Itt kezdődött meg a tanítás 22 fiú diákkal és ez lett a nevelő atyák otthona is.
A '60-as évek végére már majdnem 400 tanulója volt az iskolának.
1975-ben 50 leány is csatlakozott az iskolához, ezzel kezdődött meg a koedukált képzés.
Az iskola első 9 igazgatója premontrei atya volt, most egy ott végzett civil ember a vezető.


Ez a volt családi ház lenyűgöző belseje. Szerencsére nagyon keveset változtattak rajta.
Itt kezdték meg a tanítást az atyák 1932-ben és ebben az épületben is éltek.
Ma már nincs benne tanítás, az iskola vezetése használja a helységeket;
irodák, tárgyalók, kis könyvtár és reprezentatív emlékhelyek vannak benne.


A legutőbbi bővítés óta ez az iskola főbejárata és fogadóépülete.
Az iskola most ünnepli fennállásának 80 éves évfordulóját. Az elmúlt évtizedek alatt az intézmény minden szempontból hatalmas és folyamatos fejlődést mutatott. A diákszám növekedésével párhuzamosan az épületeket is jelentősen bővíteni kellett. Majdnem minden évtizedben valamilyen új épület emelkedett vagy egy régebbi épület bővítése történt. Készültek új osztálytermek, laborok, tornaterem, színház, étkező, könyvtár, számítógépes rendszer és több tornapálya. Rengeteg speciális helység létesült a tudomány minden ágának: biológia, kémia, fizika, zene, irodalom, színjátszás, testnevelés, kézművesség, technika...


A modern épületek is csodálatosak és rengeteg jó ötlet van benne.
Ami különösen tetszett nekem az egyszerű és praktikus építészeti ötletek, és a különböző dekorációk.
Két ötletes példát említenék:
- A biológia labor folyosóra néző falában egy hatalmas akvárium van beépítve, tele különleges halakkal.
Az ember gyönyörű környezeten keresztül kukucskálhat be a benti foglalkozásba.
- A természettudományi és a zenei részleg folyosóján a tudományág nagyjai vannak felfestve kronológiai sorrendben. A diákok legalizált formában, tanári vezetés mellett élhetik ki a grafitis kreativitásukat.
Nagyon hasznos és még szép is. Nekem nagyon bejött!
A világ másik felén is vannak premontreiek, vannak iskoláik is és benne hasonszőrű diákok!
Sok dologban nagyon hasonlít a mi iskolánkhoz, de van mit tanulnunk tőlük!
Talán érdemes lenne velük felvenni a kapcsolatot!?


Akinek felcsigáztam az érdeklődősét, az további információkat talál itt az iskola honlapján.

1 megjegyzés:

  1. Húúú... Az a honlap! Az nagyon (atomretró-zsírlézer-kúl) üt. Persze nem koppintani akarom, hanem megközelíteni színvonalban + tartalomban.
    És a holnapi rendezvényük (a Motivational Talk) se akármi. :)
    Üdv-üdv.:
    Csaba
    (Örülök az új bejegyzésnek! Kezdett aggasztóan hosszú lenni a poszt-csönd. Túúdom: tanulás, meg minden. De azért lassan fel kéne pörgetni a blogmotort! :) )

    VálaszTörlés